Farsangi szokások

Szatmárban még századunk első felében is az eleven szokáshagyomány részét képezte a csoportos, házaknál előadott „farsángolás", a cifrafarsangos, a halottfarsangos, a gólyafarsangos, a lakodalmas farsangos, a szamárfarsangos, a medvefarsangos, a terhes-szülő-farsangos, hogy csak a legismertebbeket említsem.

Minden falunak megvolt a maga mókása, tréfamestere, rátermett szervezője, aki évről évre szervezte a farsangos csoportokat. Penyigén Fazekas Berti bácsi volt ilyen, akihez szívesen társultak a fiatalabb legények, mivel a farsangolást főként férfiak rendezték. Berti bácsi nászmenet-farsangolást vezetett. Ő volt a „pap", aki a „szertartást" végezte. A nagyvőfély Szilágyi Zsiga, a kisvőfély Nagy Lajos volt.

A vőfélyek a valódihoz hasonlóan beköszöntő verseket mondtak, miket szintén Berti bácsi költött. Ezt mondta a nagyvőfély: „Engedelmet kérek bejövetelünkkel, Hogy mint megbízott jöttünk mi ide el, Egy ifjú legény bízott meg bennünket, Kinek érdekében tegyünk most eleget, Ez az ifjú legény „Bökköny Ignác", Ki magányos életét megunta, Megtalálta párját Venyige községbe, „ Gyükér Mari" lészen örökös hitvese. Holnapután tartják a lakodalmat, Melyre tisztelettel meghívom magukat!"

A kisvőfély így folytatta: „Én is, mint kisvőfély bizonyítom hittel, Ezen házcsaládot hívom szeretettel, Kést, villát hozzanak, Otthon ne maradjanak!" A hívogatás a valódihoz hasonlóan a farsangolás előtt két nappal történt. Mentek is a kíváncsiak, a mókázni szeretők, megtelt a ház, de még a tornác is. A „nászmenetet" Toldi Endre prímás és Kondor Károly kontrás, helybeli legények kísérték vidám muzsikával. A tréfás esketés alatt mindenki a hasát fogta a nevetéstől. Utána táncra perdültek, vígan mulattak.

Az úgynevezett cifrafarsangolás szintén elterjedt volt itt és a környéken is. Ennek is megvolt a maga szertartása. Kellett hozzá egy jó citerás. Ilyen volt és az ma is Szilágyi Zsiga bácsi, akit már 13 éves korában vittek magukkal a nagyfiúk farsangolni. Egyforma termetű fiúk öltöztek fel párnak. A „nő „ a lánytestvére vagy a szomszéd lány kölcsönkért ruháját vette fel, a teljes felszerelést. A férfi fekete „priccses" nadrágot, sarkantyús csizmát, bűgatyát vett fel, a karjára két fehér csipkés kombinét húzott, amit megráncolva az inge vállához öltöttek, erre vette fel a fekete lajbit. A fejét bekötötte, a kendő hátulját előre hajtotta, hogy az arcát takarja, erre tette fel a az árvalányhajas kalapot. A „nő" arca ugyanígy volt fedve.

Kezükön kesztyűt viseltek. Elindultak. Elől ment a bekérő. Bekopogott: „Van egy pár (kétpár) vendégem, be szabad engedni?" A háziak ugrottak fel, húzódtak a sarokba, s nem csak a helycsinálás miatt, hanem mert féltek a nem mindig kellemes következményektől, a koromtól, a csipkedéstől. Rejtették a guzsalyt, az orsó fonalat, mert ha valamelyik elkapta, letekerte róla a fonalat, behálózva vele a ház bútorait, még a kerítést is. Akkor aztán odavolt az egész esti munka! De azért tárták az ajtót, bejöttek a farsangosok. A citerás az asztalhoz lépett, s már pengette is a talpalávalót. A farsangosok táncoltak egyet, majd leültek. A háziak törték a fejüket, ugyan kik lehetnek. A farsangosok végül felfedték magukat. A házbeli lányokat is megtáncoltatták, s mentek tovább.