Július 4.

Az ötödik nap reggelén mindenki elaludt, Viki kolléganőm is, és én is. Mi aludtunk a gyerekekkel egy szobában az emeleten, mi voltunk a reggeli ébresztők is. Mivel az utolsó este sokáig voltunk fent, én a lenti csészecsörömpölésre ébredtem. Ez azt jelentette, hogy Ica néniék már terítenek, pedig eddig azt mindig a lányaink tették. Nagy kapkodás után leértünk az asztalokhoz.

Ez volt az utolsó reggelink (mármint a táborban!). Kettős érzés uralta a társaságot: az öröm, hogy hamarosan családjuk körében lesznek, a másik, hogy még maradnának, hiszen nagyon jól érezték magukat.

A reggeli után összepakoltuk a holminkat és nagyon szépen kitakarítottuk a szobákat. A jelszó: mindenki egyért, egy mindenkiért. A fiúk is sokat segítettek. Levittük a bőröndöket az ebédlőbe, és utánunk minden úgy nézett ki, mintha ott sem laktunk volna egy hétig. Nagyon büszke voltam a gy ... Tovább »