A párválasztásban is kiemelten fontos volt, hogy a tagok dolgosak legyenek. Az ismerkedés során különféle módon próbálták kipuhatolni, hogy a hajadon kellőképpen munkaszerető-e. A leányt otthon kímélni igyekeztek, de az udvar és a belső terek tisztán tartása az ő feladata volt. Ha a legény – akár váratlanul érkezve – szemetesen találta az udvart vagy elhanyagoltan a szobát, könnyen pontot tehetett a kapcsolat végére.
             A menyecskekor nagy változást hozott a leány életében, hiszen attól fogva egy másik családban kellett helytállnia, ahol a házbeli asszonyok mindegyike parancsolhatott neki, számon kérhette munkáját.                     A hagyományos életforma a nagycsaládi szervezetet tartotta ideálisnak. A család egysége gazdasági szempontból is nagyon fontos volt: a felnövekvő gyerekek és azok családjai közösen dolgoztak a földön. A sok gyermek, különösen a fiúk, áldást jelentettek, hiszen hamar kenyérkereső vált belőlük.
A paraszti világban igen értékesnek tartották a jó rokonokat, hiszen elsősorban hozzájuk lehetett fordulni az öröm vagy a bánat megosztásában.
A szomszédság segítségét inkább gyakorlati problémák esetén kérték, a magánéleti bajokat még előlük is próbálták elrejteni.
 A gyengeség, elesettség mind erkölcsi, mind fizikai értelemben elítélendő volt, ezért ezeket a végsőkig titkolták a falu közvéleménye előtt; még nyilvánvaló esetekben sem tárgyalták ki a rokonok, közeli barátok viselt dolgait. Ezen hagyományban gyökerező közösségi kapcsolatok állandó dinamizmusa és élő volta adta a falunak azt az összetartó szerkezetet, ami egyszerre volt megtartó erő és áthághatatlan törvény.
 Az értékrend állandóságán a falu közvéleménye és az egyház által szentesített és képviselt erkölcsi rendszer éberen őrködött. Mivel a falu lakossága nemigen ismerhetett meg közelről más értékrendet – hiszen viszonylag egységes volt a társadalmi osztályukon belüli életmód –, nem is merült fel lehetőségként a hagyományostól eltérő értékrend..