A munka elsődleges fontosságú volt, hiszen a saját bőrén tapasztalhatta mindenki: ha nem dolgozik erejét megfeszítve, nem kerül meg a betevő falat.
                 A paraszti gazdaságokat az önellátásra való törekvés jellemezte, a parasztokat a megművelt földdarabhoz mély, bensőséges kapcsolat fűzte; előszeretettel nevezték magukat „a föld népének”.
 A földön végzett munka nagyon megterhelő, mindennapos elfoglaltságot jelentett, mégsem összeszorított foggal végzett kötelesség volt, hanem egyfajta dicsőség. Ez az ünnepi jelleg elsősorban a kitüntetett munkáknál, a vetésnél vagy az aratásnál érhető tetten: a gazda az első vetést gyakran böjttel is megszentelte, és saját kezével, elmélyült csendben szórta a magot a földbe.
Aratáskor hálát adtak a termésért, s gyakran mulatsággal, tánccal ünnepelték meg az elvégzett munkát. Az első vágást maga az ünneplő ruhába öltözött gazda végezte. A földön dolgozó férfiak számára az asszonyok szépen felöltözve, búcsújárókhoz hasonló sorban vitték ki az ebédet, még akkor is, ha csak egy kis leves kotyogott a cserépedényben.
A munkának megadták a rangot, a tisztességet.
A föld az élet alapja volt, s egyben a legfontosabb vagyon. Előfordult, hogy még a ház birtoklásánál is elébb valónak tekintették a saját földterület megszerzését. Megműveléséhez szükség volt állatokra is, ennek megfelelően például az Alföldön az volt az igazán megbecsült, valódi gazdának tekintett ember, akinek legalább két számosállata, azaz tehene vagy később lova volt
A gazdák versengtek hajnalban, hogy ki indul előbb munkába, saját pihenőidejének megrövidítésével. A gazda kiválóságát azonban legszembetűnőbben a fogat és a fogathoz kapcsolódó felszerelés, a lószerszámok, kocsi mutatta meg.
Azonban nemcsak a gazda munkájától függött a termés, hanem a természettől, az időjárástól, végső soron Istentől. Ez a hozzáállás nagyon mélyen gyökerezik a paraszti gazdaság vezetésében, és sok területen meghatározza mind a bő, mind a szűk terméshez és a munkához való viszonyulást.
A gazda az első vetést gyakran böjttel is megszentelte, és saját kezével, elmélyült csendben szórta a magot a földbe. Aratáskor hálát adtak a termésért, s gyakran mulatsággal, tánccal ünnepelték meg az elvégzett munkát. Az első vágást maga az ünneplő ruhába öltözött gazda végezte.